Egymás mellett ülünk, a festővásznainkat csupán néhány karnyi táv választja el. A nyílt órát tartó oktató lelkesen magyaráz a teendőkről - ő őt nézi, én pedig őt. A feladat egyszerű: szabadon választott technikával kell vászonra vetni az interaktív táblán megjelenített tájképet, összesen három óra leforgása alatt.
Az első néhány percben csak mozdulatlanul bámulom a kezembe fogott, iskolai tulajdonú ecsetet.
- Csak nem rászáradt festékkel kaptad kézhez? - szólít meg MinRin, egy pillanatra rám sandítva.
- Nem, csak...
- Akkor jó. Visszaadni viszont úgy illik - célozgat pimaszul, miután futó pillantásából visszatér a munkájához. Elmosolyodom, és felviszem a bázisszínt az előttem kínálkozó felületre.
Kár, hogy Álombeli.
/JungGi szemszög/
- Hogyhogy ti? - vonom fel a szemöldököm, amint belépnek az üzlet ajtaján.
- Mi is örülünk neked, kishölgy - mosolyog HoSeok, én pedig hasonlóan reagálok. Nincs értelme tovább neheztelnem. Azok csak rajzok. Azt hiszem.
- Kook azt mondta, van egy kis elintéznivalója - lép előre Jimin. - Jinék pedig a tanács elé járultak, hogy beszámoljanak a fejleményekről - a nyakamra pillant, amelyen most medál nélkül,árván fekszik a lánc. - Mi jöttünk helyettesíteni.
- Értem - az először emlegetett fél indoka meglep. MinRin egyértelműen úgy mesélte, hogy ma találkoznak... Lelki szemeim előtt felrémlik a könyvsor, amely az Ébredtek szerelmi viszonyait szabályozza. Beharapom hát az ajkamat, és megőrzöm a titkát.
/JungKook szemszög/
- Hmm - az idősödő hölgy megtorpan mellettem, körbeellenőrző útján nem először. Szemüvegének vastag lencséin át vizsgálódik a művemen. - Valami nem stimmel - csettint a nyelvével.
- Még nem vagyok kész, asszonyom - felelek tiszteletteljesen, a fák kidolgozatlan lombozatára utalva.
- Részletkérdés - legyint. - Itt - az előtérben csordogáló patakra mutat. - Amikor vizet illusztrál, makacsabb ecsetvonásokkal dolgozik. A maga verziójában a fény sem fogja a felületet, és a kövek sem akadályozzák. Szinte olyan hatást kelt, mintha tolná őket maga előtt - mindketten felfigyelünk MinRin halk kuncogására. - Csitítsa le azokat a hullámokat, és fogadja be a rájuk eső sugarakat. Ez a patak így inkább csörtet, nem pedig csörgedezik - veti még oda, mielőtt továbblépne a lányhoz.
- Igenis - biccentek, fél füllel hallgatva a következő áldozatnak szánt tanácsokat.
- Sürgős? - rángat vissza MinRin a jelenbe, mire kelletlenül bólintok.
- Ne haragudj, de mennem kell.
Felpattanok, és mindent hátrahagyva az ajtó felé indulok. A korosodó oktató utamat állja egy pillanat erejéig.
- Még nincs vége az órámnak.
- Elnézést kérek, de közbejött valami - mély meghajlással fordulok felé, aztán kilépek a teremből.
- Fiatalúr!
/JungGi szemszög/
Az üzlet közepén telepedünk le - az általam főzött kávét kortyolgatjuk, mialatt a többiekre várunk. Elsőként JungKook esik be, és vágódik le közénk, karjait durcásan keresztbe fonva. Kérdőn tekintek rá, de nem reagál. YoonGi és TaeHyung együtt érkeznek, egyenesen(talán kisebb bedőlésekkel) egy bárból. Úgy látszik, mindkettőjüknek volt bőven panasza, amit ivásba fojthattak. Előbbi a duzzogó mellett telepszik le, míg az utóbbi mellém ül, jobb hely híján a kanapé karfájára.
- Látsz valamit? - fordul ezután Jimin felé. A megszólított lehunyja szemeit, és erős koncentrációba kezd. Egy perc után homlokán gyöngyöket kezd formálni a verejték. A másodikban arca furcsa grimaszba torzul, és hátraveti a fejét. A harmadikban ökölbe szorítja kezeit, és hangos átkozódásba kezd.
- Semmi baj - rázza meg a vállát HoSeok, hogy kirántsa a képessége világából.
- Hasztalan vagyok - feleli az időt befolyásoló társa. Felé nyújtok egy pohár kávét, ő pedig megfáradt mosollyal belekortyol a koffeines italba. - Hiába szeretném, az Ébredtek világában zajló dolgokat sosem látom előre.
- Tehát fogalmunk sincs, milyen döntés született a sorsodról - összegzi Kook egy sóhaj kíséretében.
- A legnagyobb kérdés az, hogy életben hagyják e - YoonGi oldalra billentett fejjel, és ködös tekintettel vizslat. - Kényelmesebb lenne nekik, ha...
- Vigyázz a szádra - józanodik ki egy pillanat alatt TaeHyung, fenyegető hanghordozásával mindenkit meglepve.
- Jó, na - legyint újdonsült ivócimborája. - Tudod, hogy én bírlak - vigyorog rám. - Azért bízom benned, mert tudsz titkot tartani - kacsint, aztán Jimin kezéből kikapva a poharat fenékig üríti azt. Felrémlenek bennem a Kookot érintő szavai, miközben hallgatom, ahogy a kávé alkoholmentességéről(?) panaszkodik.
NamJoon és Jin hangtalanul bukkannak felé és lépnek mellénk - ezzel egy időben mindenki elhallgat, és az üzlet megtelik a feszült várakozás érzetével, amely szinte fojtogat.
- Mit mondtak? - elsőként Tae töri meg a csendet, és meg sem próbál finomítani a kérdésen. Jin lehuppan az utolsó szabadon maradt fotelre, és NamJoonra hagyja a beszédet. Ő azonban válasz helyett a zsebébe nyúl, és helyet kér magának, közvetlenül velem szemben. Az előhalászott borítékot leteszi kettőnk közé, az asztal közepére.
- Ebben rejlik a döntésük - szólal meg enyhén rekedt hangon. Az ölembe pillantok: a kezeim jobban remegnek, mint valaha. Ez most tényleg élet és halál kérdése. - Rendben, akkor majd én - vállalja át a felelősséget, és lassan feltépi a csomagolás hosszabbik oldalát.
Már szabályosan az ájulás kerülget, mikor megérzek egy meglepően lágy érintést. Tae tenyere óvatosan simul az ökölbe szorított kezeimre. Meglepődöm a mozdulaton, ám a remegés fokozatosan alábbhagy, így ficánkolás helyett inkább körbenézek a társaságon. Jin már korábban lehajtotta a fejét, YoonGi erősen koncentrál, hogy ébren maradjon; Kook előrébb hajol, hogy jobban lásson, HoSeok és Jimin levegővétel nélkül figyelik NamJoon kezeit.
Követem a tekintetüket. A kártyára hasonlító dolog, amit előhúz, egyik oldalán teljesen üres. Ráérős mozdulattal forgatja meg, mielőtt ismét, az asztalon át elém csúsztatná. Némi habozással kihúzom az egyik kezem TaeHyung óvó érintése alól, és magam is szemügyre veszem.- Ezek...szárnyak?
/JiHoon szemszög/
- Biztos benne, hogy jól döntött? - idegesen figyelem, ahogy ajkaihoz emeli a vörös folyadékot. Arca rezzenéstelen marad, miközben nagyot kortyol a borból.
- Azt akarom, hogy essen át az Ébredésen. Azt akarom, hogy azt higgye, épp bőrrel megúszhatja. El akarom venni tőle a benne keltett reményt - felel kimérten.
- Az Éjjeliek nyugtalanok - folytatom. - Nem értik, miért szükséges ekkora felhajtás egyetlen Álombeli miatt. Épp elég problémát okozott a múltban.
- Ők nyugtalanok, vagy te, JiHoon? - von kérdőre, mire meghajlok.
- Bocsássa meg buzgóságomat, de ha esetleg személyesen beszélne velük... - a vörösbor azonnal marni kezdi a szemeimet. Elhallgatok.
- Ne akard, hogy mást fröcsköljek rád. A színe hasonló, tudod - fenyeget. Mélyebbre hajolok és kegyelmes bocsánatáért könyörgök. - Felesleges a talpnyalás - méltóságteljes alakja fölém magasodik. Egyik kezét a vállamra teszi, miközben folytatja. - A medál valódi erejéről fogalmuk sincs, ahogyan a rosszakaróik kilétéről sem - magyarázza, és elsétálva mellettem meggyújt egy cigarettát, majd megközelíti az ablakot. A szokásos helyéről tekint a tevékenykedő Éjjeliekre. - Esélyük sincs. Egyenlőre meg sem kell erőltetnem magam. Nemsokára magától nyílik majd fel újra a bőre. Én csak megforgatom a kést a sebben.
- Attól tartok, nem értem.
- Persze, hogy nem - leereszkedő kacaja sokáig visszhangzik a fejemben. - Ez a lényeg. Még a csatlósok sem sejtik, hogy az Ébredéssel visszaszerzi, amitől megfosztották.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése