9.fejezet - Cold

/JungGi szemszög/

 - Ezt... nem értem - megrázom a fejemet, amely most furcsa módon hasogat. - Nem tudom, miről beszélsz.

 - És ez így is van rendjén - sóhajt, majd a mellettünk magasodó épületre pillant. - El fogsz késni.

 - El kell mondanod mindent, amit tudsz - megragadom a felkarját, mire a szemeimnek felfoghatatlan sebességgel kiszabadul a fogásból.

 - Vigyázz a mozdulataidra - feleli enyhén rekedtes hangon. - Az én képességemnek még nem voltál szemtanúja, szóval elárulom, hogy elég gyorsan tudok reagálni, ha túlzásokba esel.

 - Nem érted - vágom rá, miközben én is kicsatolom az övemet, és mindketten kiszállunk az autóból. - Az életem egy részére egyszerűen nem emlékszem, és ez lehet az első használható nyomom. Van fogalmad róla, milyen érzés? - kérdőn pillantok rá, miközben a járművet megkerülve megállok előtte.

 - Nincs - kis szünetet tart. - De a körülményeket figyelembe véve hidd el, felejteni inkább megváltás, mintsem átok - elfordítja a tekintetét. - Menned kéne.

 - Rendben - biccentek, majd színpadias arckifejezéssel előkapom a mobilom. - Talán meg kéne kérdeznem JungKookot, cserébe akár mesélhetnék neki arról, amit az este hall... - a másodperc következő töredékére már a saját kezében tartja az eszközt. - Tényleg gyors vagy - hökkenek meg.

 - Én szóltam - mosolyodik el. - És megegyeztünk. Arról, amit hallottál tőlem, hallgatnod kell,

viszont te is gazdagodtál valami újjal. Ez az egész a mi kis titkunk marad. Így fair. És ha nem akarsz senkinek sem fájdalmat okozni, tartod magad ehhez, és nem fordulsz Kookhoz. Sem most, sem később.

/YoonGi szemszög/

 - Legyen - biccent. - Nem fogom kideríteni mindannak a tényleges jelentését, amit álmodban mondtál, és békén hagyom az említett felet is - folytatja. Bólintok, közben pedig felé nyújtom a telefonját. - De azt, amit TaeHyungról mondtál, nem hagyhatom annyiban... Köszönöm, hogy vigyáztál rám - azzal a lendülettel sarkon fordul, és elindul az egyetem főbejárata felé.

Könnyűszerrel utolérem. A háta mögött megtorpanok, és enyhén lehajolok, hogy a fülébe suttoghassak.

 - Ha kutakodni kezdesz vele kapcsolatban, sérülni fogsz. Jobban, mint azt hinnéd, vagy el tudnád viselni - figyelmeztetem szomorkás hangon, majd elillanok mögüle.

Figyelemmel kísérem, ahogy lassan újra elindul. Lépéseinek ritmusa Seolhyunéra emlékeztet. Közvetlenül a belépés előtt összetalálkozik néhány ismerőssel. Mosolyogva felel a köszöntésükre, és együtt indulnak tovább. Ebben a röpke másodpercben csak egy átlagos Álombelinek tűnik. Az égre pillantok, és azt kívánom neki, bárcsak örökké élhetne ebben a pillanatban.

/JungGi szemszög/

Egy hét telt el a YoonGi felügyelete alatt töltött éjszaka óta. A napokban olvadni kezdett a hó is - mintha csak a veszély indult volna olvadásnak, amely eddig a fehérnek tetsző kristályos, fagyos pelyhekben húzta meg magát.

Az álmaim ellenben egyre nagyobb formát öltenek: már nem telik el éjjel anélkül, hogy újabb és újabb töredékek kerülnének a tudatalattim ködös felszínére. És mégis, tehetetlen vagyok. A magammal hordott rajzokban őrzöm őket, remélve, hogy egyszer sikerül majd összeállítanom belőlük a történetet. Arról, akit elfelejtettem. Arról, ami velünk történt. YoonGi szavai után új gondolati hálót szőttem. Ezúttal a negatív szereplőt próbáltam meg beazonosítani. Akár TaeHyung keze is lehet a dologban - ellenszenvesen viselkedik, és a fiú szavai alapján jelen volt a múltamban is. Mi van, ha ő szakított el attól a bizonyos személytől...?

 - Khm  - az elmerengésnek hála nemes egyszerűséggel nekiütközöm az egyetem folyosóján velem szemben haladónak, és a kezemben szorongatott, a rajzokkal teletűzdelt is füzet megindul a talaj felé.

 - Ne haragudj - szabadkozom, majd felpillantok az áldozatomra. Ebben a pillanatban torzul a bűntudatos arckifejezésem apró fintorrá.

 - Én is örülök neked, habár nem fogom azzal kimutatni, hogy kölcsönösen megfejelem a vállad - biccent Jimin vigyorogva, majd lepillant a földön landolt lapokra. Tekintete ködössé válik, mikor lehajol, és hozzájuk ér.

 - Mit csinálsz? - kérdezem türelmetlenül. Senkinek nem terveztem megmutatni őket.

 - Nem tehetek róla - rázza meg a fejét, miközben felém nyújtja a rajzokat, majd a füzetemet is. - Néha akaratlanul látok.

 - Mit?

 - Mindent - fogalmaz sejtelmesen. - Nagy általánosságban a múltat, kivételes alkalmakkal a közeli jövőt... Ebben az esetben téged, ahogyan ezek fölött görnyedsz, és a fejedet fogod rajzolás közben. Nem tudod, mit jelentenek - fejével a köteg felé biccent.

 - Újabb brilliáns és bizarr képesség - mosolyodom el kínosan. - Várj. Azt is előre láttad, hogy...

 - Hogy nekem fogsz jönni? - nevet. - Hagytam megtörténni, hogy kicsit zavarba hozhassalak - arcára kaján kifejezést ölt. - Az idő veszélyes, de ha van felette hatalmad, gyerekjátéknak minősül.

 - Örülök, hogy jól szórakozol a magad kis transzcendes adottságával - felelem, továbbra is hitetlenkedve, hogy a szó szoros értélmében beszélek ilyesmiről.

 - Nem csak szórakozásból vagyok itt. Üzenetem is van számodra.

 - Üzenet? - kérdezem kételkedve.

 - Na jó, inkább csak... - körbepillant a folyosón, majd halkabban folytatja. - Már vége az óráidnak, ugye? Velem kéne jönnöd.

A bolt felé kanyarodik. Felsóhajtok. A kocsim egyre jobban hasonlít rabszállítóra, és én egyre kisebb arányban vezetem a többiekhez képest. Az üzletben aztán tovább táncolnak az idegeimen.

 - Nevetséges - jelentem ki. A szobán egy pillanat árnyék fut át - az ablak előtt elrepülő madár képe kivetül a falakra.

 - Nincs ellenvetés - rázza meg a fejét Jin.

 - Azt mondtad, jelenteni fogod, hogy minden rendben ment - küldök lesújtó pillantást YoonGi felé.

 - Így is volt - válaszul mindkét kezét felemeli, önnön ártatlanságát jelezve. - Ennek köszönhetően hagyhattunk békén egy hétig.

 - Megpróbáltuk húzni az időt, de az Éjjeliek nem hunynak szemet az ügy felett - magyarázza Jimin.

 - Szívesen elbeszélgetnék velük személyesen is... - motyogom.

 - Addig örülj, míg nem kínálnak rá alkalmat - húzza el a száját JungKook.

 - Még egy ilyen makacs... - morran fel TaeHyung, aki késve ér fel az emeletre. A tekintetétől kiráz a hideg. A nem éppen szívélyes, de elharapott belépő után int Jiminnek és YoonGinak, hogy folytassák odalent a munkát - szerda van, ők a mai nap beosztottjai. Milyen rideg.

 - És pontosan ki lenne a mai felvigyázó? - sóhajtok. Már megint sarokba szorítottak.

 - Jimin - feleli NamJoon. - És JungGi... - egyenesen a szemeimbe néz. - Ne ránk tekints ellenségként - nem tudom eldönteni, hogy ténylegesen használja rajtam a képességét, amivel az elmét befolyásolja, vagy csak sikerül meggyőznie. Mindenesetre elhallgatok.

 - Tulajdonképpen van rá mód, hogy tegyünk a határozat ellen - veszi át a szót HoSeok. JungKook rögtön fellelkesül.

 - És pontosan mi lenne az? - pillantok rájuk kíváncsian.

 - Ha gondolod, segítünk is - vigyorog JungKook, majd feláll, és ünnepélyesen odasétál az egyetlen ajtóhoz, amely ebből a helyiségből nyílik. (Egy másodpercre felötlik bennem, ahogy YoonGi a bocsánatáért könyörög.) Kezét a fekete felületre tapasztja, mire azon apró repedések jelennek meg, köztük pedig a szinte vibráló víz futja át az anyagot. Mikor a kezéből induló erek teljesen behálózzák az ajtót, az egyszerűen szilánkokra törik, és eltűnik.

Összeszorított ajkakkal, de képletesen tátott szájjal lépek közelebb. A páratlan látvány inkább vonz, mint riaszt.

 - Ez egy egyszerű illúzió, aminek segítségével megelőzhetjük, hogy illetéktelenek lépjenek be oda - magyarázza NamJoon büszkén. - A saját képességeinkkel mindannyian képesek vagyunk megtörni.

 - Mit őriztek ilyen gondosan? - az ajtóra emlékeztető keret előtt megtorpanok, és a mellettem ácsorgó HoSeokra pillantok.

 - Csak utánad, kishölgy - mosolyog.

A fal másik oldalára érve elfeledkezem magamról. Gondolkodás nélkül a földre dobom az egyetemről magammal hozott táskámat. Most először érzem úgy, hogy én is részese vagyok annak a világnak, amibe belecsöppentem, habár sosem szabadott volna. 

A mennyezetig törő éjszín könyvespolcok szinte roskadoznak az antik művektől. A hatalmas ablakok szűrten világítják be a teret - a beszökő sugarak felfedik a levegőben szitáló parányi porszemeket. Különleges aurát érzek, valamilyen megmagyarázhatatlan őserőt, amely most engem is átjár.

 - Itt találsz mindent, amit az Ébredtek világáról valaha feljegyeztek, és sikerült összegyűjtenem az évek alatt - jelenik meg mögöttem NamJoon. Az arca mérhetetlen büszkeséget tükröz. Szeretettel beszél az itt tárolt könyvekről. Egy idő után elkomorul a tekintete, és ez az oldala már sokkal ismerősebb. Mi több...

 - Azok a vendégek, akik "önmaguk miatt" érkeznek ide, valójában mind egyek közülünk. Ők nyerhetnek belépést az épület ezen részébe - árulja el. - Olvasnivalóért jönnek, vagy... - elindul balra, én pedig vonakodva követem. Az egyik sarokhoz vezet, és az ablak alatti egyszerű íróasztalra mutat, rajta üres rajzlapokkal és egy furcsa eszközzel.

 - Leginkább egy tetoválógéphez hasonlít - állapítom meg félhangosan.

 - Mert az is - mosolyodik el ismét. Lehunyja a szemét, és felemeli egyik kezét, mire a fém szerkezet önmagától elemelkedik az asztallap felszínétől, és leír egy kört a levegőben. - Ha így használja az ember, sokkal több vendége lesz - vigyorog. - Sokan szeretnek maradandó jelet hordani magukon, a képességeikre utalva.

Koreában ez igen kínos téma, tekintve, hogy a legtöbb ehhez hasonló szalon messziről kerüli a legitimitást.

 - Nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent rejtegettek még - pislogok, miközben visszafordulok a könyvek felé.

 - Ha te azt tudnád... - megköszörüli a torkát. - Használd ki az időt, míg Jimin dolgozik! Bármikor beengedhetünk ide, és a többiek is besegíthetnek. Talán itt rejlik az a válasz, valamelyik régi bőrkötetben lapulva - elindul kifelé, aztán megtorpan, és visszafordul egy pillanatra. - Ha gyorsabban meg akarsz szabadulni a felügyelet terhétől, derítsd ki, miért lettél a Merültek sorozatos célpontja.